„Ortega: Tömegek lázadása” 2. rész
Honnan jön ez a tömeg?
Honnan jön ez a tömeg, ami átvesz minden olyan helyet a társadalomban, ahol neki nincs keresnivalója? Hát nem a semmiből. A XIX. században is már megvolt ez a tömeg, akkor keletkezett mégpdig az életet könnyítő technológiai fejlődés eredményekénet. Fejlődött a XIX. században minden, és ezzel az élet jelentése megváltozott. Az azt megelőző szűzadokban az élet függést jelentett. Függést valami nálunk nagyobbtól, mind társadalmi mind kozmikus szinten. Bármekkora úr is volt valaki, akkor is érezte az alávetettséget, azt hogy az élete korlátok között mozog. De a XX. század eleji átlagember számára az élet könnyű, lehetőségekkel teli. Az élet sokkal könnyebb és nagyszerűbb lett, mint a történelemben valaha volt. Éppen ezért elveszítette medrét, a korlátokat ami között mozog, elveszítette kapcsolatát a múlttal. „Az új világ, mely az új embert születésétől fogva körülveszi, semmiféle korlátot nem emel az ember elé, hanem, éppen ellenkezőleg, táplálja a kívánságait, amelyek elvben akár a végtelenségig növekedhetnek.” „Az általános kép, amelyet a világ nyújt, életünk általános képe. Ezért állíthatom annyira nyomatékosan, hogy e világ, melybe a jelenkori tömegek beleszülettek a történelemben egészen új arculatot mutat. Míg korábban az élet az átlagember számára egy csomó nehézség, veszedelem, nélkülözés, sorsvéglet és minden oldalról fenyegető függőség halmaza, az új világ gyakorlatilag határtalan lehetőségek köre, biztonságos, amelyben az ember nem függ senkitől.” És mire hasonlít ez az új világ? Milyen környezetre? Az elkényeztetett ifjú uraság világára, ahol mindenki vigyáz rá, mindenki a kívánságát lesi. Ortega szerint a XX. századi tömegember pszichológiai rajza komoly egyezést mutat az elkényezetett gyerek kórrajzával. Semmi nehézség, semmi kötelesség, csak vágyak, kívánságok. A régebbi élet számára az életet korlátok szegélyezték minden irányból. Ortega korára ezeket a korlátokat felváltották a korlátlan lehetőségek. A nehéz élet korában az embert mindig korlátozta valami ami nála magasabb rendű. A könnyű élet korára viszont az átalgember teljesen úgy jár-kel a világban hogy meg van róla győződve, hogy mindenki egyenlő, senki sem magasabb rendű senkinél. Ez a tömegek lázadásának az alapja. A tömeg életlehetőségei megváltoztak, ezért ő – követve ezeket az eseményeket – kiszámíthatóan és autómatikusan cselekedve elkezd nyomuli a társadalom vezető pozícióiba. És annak, hogy a primitívség vezető pozícióba került Ortega szerint – és ezt igazolák a későbbi események – igen súlyos civilizációs következményei lesznek.
Értékelés és néhány idézet
A Tömegek lázadása egy olyan könyv, amelyet mindenki óvatosan fogjon a kezébe. Nem azért, mert az igazságtartalma csekély lenne. Ellenkezőleg, olyan kellemetlen gondolatok vannak benne, amelyeket ma nagyon nem illdomos kimondani, de az igazsátartalmuk nem feltétlenül kevesebb azért, mert ma nem nem illendők. Ilyen gondolat többek között, hogy a társadalom terészeténél fogva arisztokratikus. Hogy vannak, akik formálnak, és vannak akiket formálnak. Hogy vannak akik kiemelkednek, és vannak azok, akik közül a kiemelkedők kiemelkednek. Hogy az emberek nem egyenlők. Ezek a gondolatok ma nem szalonképesek. Veszélye a könyvnek a nyelvezete. Ugyanis nagyon megkapó, nagyon irodalmi, nem olyan mintha az ember Hegelt vagy Heideggert olvasna. És szerintem politikai írást ilyen olvasmányosan közreadni nagyon nagy vétek. Ugyanakkor mindenképp ajánlott olvasmány, kezdőknek különös képpen, hiszen a kedvet mindenképp meghozza.
És akkor jöjjön néhány idézet:
„Ha valaki figyelemmel kíséri azoknak az országoknak a politikai életét, amelyekben a tömegek hódítása a legelőrehaladottabb – a mediterrán országokban – ,meg kell állapítania, hogy itt még a napi élet is politikai jellegű. A jelenség igen csodálatos. A közhatalom a tömegek egy-egy képviselőjének a kezében van. Ezek annyira hatalmasok, hogy minden oppozíciót széttörtek. Annyira és oly ellentmondás nélkül a közhatalom urai, hogy nehéz volna a történelemben a kormányzás még egy ily hallatlan példájára találni. És kétségtelen, hogy ez a kormányzat, ez a közhatalom, egyik napról a másikra él; nem látszik a jövő ígéretének és nem a jövő világos bejelentése, nem látszik oly kezdetnek, amelynek emelkedő vagy hanyatló fejlődése elképzelhető volna. Tehát: terv és életprogramm híján él. Nem tudja, hogy hová tart, mert hiszen valójában nem is tart sehová, nincs előre meghatározott útja, anticipált röppályája. Amikor igazolni kívánja magát, nem utal semmiben sem a jövőre, hanem ellenkezőleg, a jelenbe zárul és tökéletes egyszerűséggel jelenti ki: „rendkívüli kormányzati mód vagyok, mely a körülményekből adódtam”. Vagyis a jelen szükségéből, nem pedig a jövő kialakítására. Innen van, hogy az ily hatalom szerepe pusztán egy-egy óra nehézségeinek a lebírására szorítkozik; nem megold, hanem elodáz, felhasználva mindazokat az eszközöket, amelyek a rendelkezésére állanak, noha a következő óra mind nagyobb veszélyei éppen így halmozódnak fel. Ilyen mindig a közhatalom, valahányszor azt a tömegek közvetlenül gyakorolják. A tömeg élete tervtelen és a szelek martaléka. Ezért nem épít a tömeg semmit, noha lehetőségei, hatalma szinte végtelen.”
„A szindikalizmus és a fasizmus változataiban először tűnik fel Európában az az embertípus, aki nem keresi az alapelveket, nem törekszik arra, hogy igaza legyen, hanem egyszerűen elszánta magát a- saját felfogásának a kierőszakolására.”
„Az új tömeg jelentkezésében, véleményem szerint, az a leglényegesebb, hogy az átlagember igényt formál a társadalom vezetésére, anélkül, hogy e vezetőszerepre tehetsége volna.”
„Véleményt kíván alkotni, de nem kutat minden véleményalkotás feltételei és előfeltevései után. Ezért „ideái” nem valódi gondolatok, hanem szavakban kifejezett étvágyak, mintegy zenei elbeszélések.”
„Összefoglalás. Az új társadalmi jelenség, melyet itt analizálunk, a következő: az európai történelem, most először, úgy látszik, hogy a tömegembernek, mint ilyennek az intézkedésétől függ. Vagy aktívan kifejezve: a közönséges, azelőtt irányított ember kezdte el kormányozni a világot.”
„A butaság szomorúbb mint a gonoszság. Mert a gonoszság néha szünetel, a butaság soha.”
„Azt mondottuk, hogy valami igen különösnek látszó, de valójában nagyon természetes dolog történt: az átlagember, csak azért, mert a világ és az élet kitárult előtte, a lelkét bezárta. Mármost: azt állítom, hogy az átlag-lelkek e bezárulása jelenti voltaképen a tömegek lázadását, amiben a maga módján, a mai humanitás roppant problémája merül fel.”
„A tömeg tehát ma hatalmasabb, mint bármikor volt, de a hagyománytól elütően, magába zárult, képtelen arra, hogy bárkire vagy bármire felfigyeljen, mert elégnek, tökéletesnek érzi magát,– vagyis minden tanításra alkalmatlan.”
„az író, amikor a tollát kezébeveszi, hogy valamely sokáig melengetett témájáról értekezzék, arra az átlagolvasóra kénytelen gondolni, aki ugyan soha nem foglalkozott a tárggyal, de a művet olvasni fogja, nem azért, hogy valamit tanuljon belőle, hanem ellenkezőleg, hogy bölcsen ítélkezzék felette, ha nem vágna össze a fejében tartott laposságokkal.”
