Nyugat vagy Kelet?

Amióta az orosz propaganda megvetette a lábát a magyar nyelvű internet mezején (nem is, inkább amióta a Bölcs Vezető meghirdette az illiberális demokráciát), azóta egyre inkább, és egyre többen érzik azt, hogy haladó gondolat a nyugatot temetni. Számtalan komment, blogbejegyzés és cikk kezeli kész tényként a nyugat bukását, a demokrácia erőtlenségét, és végső érvként hozzák be a Jó és a Rossz háttérben zajló heroikus küzdelmét, ahol a Rossz a liberalizmus bűnös eszméjét segítségül hívva akarja a világot önmagából kifordítani.

Persze emögött a propaganda mögött rögtön felsejlik a megoldás is: a nyugatnak hátat kell fordítani, a kelethez kell visszatérni, ahol a férfi még férfi, a nő pedig nő, és mindenkinek megvan a maga helye a világban. Tovább részletezni ezt a jelenséget felesleges, már mások bőven, és alaposan megtették. Viszont az orosz propaganda térnyerése egy alaposan új szituációt szül: azok akik a nyugati életformát védelmezik apológiára szorulnak. Én nem vagyok főállású médiafogyasztó, tehát lehet hogy nyitott kapukat döngetek, lehet, hogy a nyugat védelmében már előttem mások is eredményesen felszólaltak, de amilyen nyugatot védő érveket eddig hallottam, azok mind elszomorítottak („a demokrácia egy rossz államforma, de nincs nála jobb” WTF???)

A kritikákat komolyan kell venni

A nyugatot igazából 2008-óta ér kritizálni. A 2008-as válság olyan súlyos sebet ejtett a nyugatiság megítélésén, amit véleményem szerint nem lehet csupán elfedni olyan kijelentésekkel, hogy a „kapitalizmusnak a válságok a szerves részei” stb. Amikor a nyugatiságot akarjuk védelmezni, akkor fel kell ismerni hogy bizony a jelenlegi nyugati társadalmi és politikai berendezkedésnek vannak szerkezeti hibái. És sokszor a propaganda ezekre a hibákra rá tud világítani, és ha a szabadság szeretői ezt nem veszik észre, akkor bizony az olyan, mintha párbajban az ellenfélnek felkínálnánk a mellkasunkat, hogy ide szúrjon. Ő szúrni fog, és a találat rosszabb lesz, mint gondolnánk.

A nyugat pillérei

Ahhoz, hogy eredményes válasz szülessen a propaganda kihívására meg kell néznünk, hogy milyen pilléreken nyugszik a jelenlegi nyugati társadalmi és politikai berendezkedés, hívjuk most az egyszerűség kedvéért demokráciának, bár tudom, hogy ez így pontatlan, hisz országonként eltérő, hogy ez hogyan is valósul meg. Szóval milyen pilléreken áll a nyugat? Olyan tartóoszlopokra gondolok, amelyek alátámasztják ezt a sok száz éves épületet, és amelyek közül talán egy vagy több is rossz állapotban van, és ezért az épület megrogyott. Szóval nézzük ezeket a pilléreket (nem vagyok benne biztos, hogy megtalálom az összeset, ha bárki tud olyat, amit kihagytam szóljon)

Individuum

Az individuum kiemelkedése az arctalanságból az európaiság egy olyan alappillére amit a görög filozófia és a kereszténység hosszú évszázadok alatt együtt épített. Az individuum kiemelkedése, és egyáltalán az individuum individuummá válása volt az egyik összetevője annak a folyamatnak, ami európát talán csak egy időre, de a világ közepévé tette. Olyan sajátos építőköve ez az európai létnek, hogy nélküle az életünk elképzelhetetlen lenne, vagy legalábbis olyan lenne, amilyet saját magunknak nagyon nem kívánunk.

Magántulajdon

A magántulajdon tiszteletben tartása, és egyáltalán a jog uralma még azok fölött is, akik uralákodnak szintén egy olyna sajátosság, ami európában vált a kultúra részévé, és a társadalmi érintkezés alapjává. Ami az enyém az az enyém, ami a tiéd az a tiéd, és ez akkor fog változni, ha én neked adom azt ami az enyém (vagy fordítva). A magántulajdon fölött a tulajdonos szabadon rendelkezik. Amióta az ember bonyolultabb társadalmakban él, azóta próbálja védeni a magántulajdont, az első törvények is védték az életet, és a magántulajdont. Ami európát, és ezen belül az angolszász kultúrát kiemeli az a magántulajdon megvédése a hatalmon levőkkel szemben. Mert ha megnézzük a történelmet, csak nagyon kivételes esetekben, és rövid időre fordult elő, hogy a hatalom ne akarta volna kizsákmányolni, erővel elvenni azt, amit megkívánt.

Szabadság

A szabadság talán az első európai érték, ami eszünkbe jut, ha európaiságra gondolunk. Szintén egy nagyon ősi elvről van szó, ami mára mint érték a mindennapjaink része lett. A megvalósulása kérdéses, de mint értéket senki sem vonja kétségbe (aki igen az is általában szabadon hangoztatja, hogy szabadság ellenes).

Szolidaritás

A többi pillértől eltérően a szolidaritás nem más, mint a mindennapjainkban jelen lévő keresztény eszme. Amikor a nehéz sorsú embertársunkhoz segítő szándékkal, részvéttel fordulunk, akkor valami olyasmit csinálunk, ami más kultúrákban nem feltétlenül tartozik hozzá a társadalmi érintkezéshez. A szolidaritás fontosságába most nem is mennék bele, mert a rendelkezésre álló keretből nagyon kilógna

Én ezeket tekintem azoknak az alappilléreknek, amelyekre Európa épületét őseink felhúzták, és amelyen ma is állnia kéne. Valóban ott van-e az az épület, vagy időközben máshova került?

Majdnem kétszáz éve született egy ember, aki úgy gondolta, hogy ezek közül a pillérek közül az egyiket lecseréli. Neki állt hát, hogy lebontsa azt a pillért, ami az van írva, hogy „Magántulajdon”, és új pillért tervezett helyette. Ez a köztulajdon. És azt állította, hogy ha ez lesz az egyik új tartóoszlop, akkor a ház is kényelmesebb lesz, amit rá építünk. Voltak országok, ahol megpróbálták felépíteni az új épületet. A mi országunkban a végére egész kényelmes kis házikot sikerült felhúzni. De mint utóbb kiderült a „köztulajdon” pillér nem kompatibilis a „szabadsággal”, és az „individuumal” sem. Azért építették ezt a pillért, hogy megerősítse a „szolidaritást”, de mint utóbb kiderült, a szolidaritásnak szüksége van szabadságra, és a magántulajdonra, hisz akkor tudok valakivel szoliráis lenni, ha nekem megvan az erőm ahhoz, hogy a szenvedőnek a segítségére legyek. Keresztény terminológiával élve: „Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok.Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek”. De akkor adhatok enni az éhezőnek és inni a szomjazónak, ha nekem van mit ennem és innom, akkor fogadhatom be az idegent, ha nekem van házam. A szolidaritás erőtlen együttérzés csupán magántulajdon nélkül. És van még egy esszenciális tulajdonsága: az, hogy a szolidaritás önkéntes. Ha „eltulajdonító intézményeket” hozunk létre azért, hogy szolidaritást gyakoroljunk a szegényekkel, akiknek nincs semmijük, akkor nem teszünk mást, mint lebontjuk a Magántulajdon nevű oszlopot. Népiesen szólva lopunk.

Így történt ez keleten, ahol lebontottuk a Magántulajdon nevű oszlopot, és a helyébe a Köztulajdont emeltük. Ami aztán nem bírta el az épületet, és összeomlott. De mi történt Nyugaton?

Megtetszett nekik a mi kis házikónk, és ők is nekiálltak bontani a magántulajdon oszlopát. Nem verték szét teljesen, hanem betömködték a réseket köztulajdonnal, így egy furcsa oszlopot hoztak létre. Ez még nem omlott össze, de problémák vannak vele, rogyadozik. Amikor a keleti propagandával szemben a nyugat mellett állunk ki, akkor tisztában kell lennünk vele, hogy a nyugati társadalmi berendezkedésnek bizony vannak problémái, és ezek nem felszíni gyűrődések csupán, hanem az alapokat érintő gondok. Amikor a nyugatot választjuk, akkor az eredeti négy pillérre kell igent mondanunk. Mert az a ház, amit keleten építettek inkább hasonlít börtönre, mint othonra...