Ha már pislákol a helyi identitás lángja, hát nincs más dolgunk mint olajat önteni a tűzre. A következő és egyben igen látványos lépés az lenne hogy fel kell számolni a helyi képviseleti demokráciát.
Mert mi is a képviseleti demokrácia alapeszméje? Mindenki nem vonható be a politikai döntésekben, ezért a mindenki megválszt néhány embert, aki őket képviseli. És az emberek politikai részvétele a négyévenkénti urnához járulásra korlátozódik. Ha igazi közösséget akar valaki épteni, akkor azt nem lehet úgy, hogy a közösség legfontosabb intézményéből gyakorlatilag ki van rekesztve mindenki. Meg kell teremteni annak a formáját, hogy a helyi politika mindenki ügye legyen. Nem vagyok naiv úgyse lesz mindenki ügye. Úgyis lesznek csomóan akiket a dolog nem érdekel. Az elején. Persze vannak alapelvek amiket még az elején tisztázni kell. Ahhoz hogy egy ilyen kezdeményezés valami jobb irányba haladjon, mint amerre most az ország megy, az kell, hogy tiszteletbe tartsa a magántulajdont. Magyarország sajnos elég erős baloldali hagyományokkal rendelkezik. És a demokráciának a baloldalra tolódás egy igen komoly veszélye, főleg olyan környezettben, ahol a demokráciát nem polgárok alkotják. Mert az öngöndöskodásra képtelenek számára a demokrácia egy lehetőség arra, hogy az államon keresztül elvegyenek a gazdagoktól és odaadják a szegényeknek. És még azt is gondolják, hogy ez így igazságos. Tehát az egyik ilyen alapelve a közösségi gyűlésnek az lenne, hogy nem dönthet adókról (mivel az önkormányzatokanka megvan a lehetőségük arra, hogy komoly ingatlanadót vessenek ki, ezért ezt a veszélyt ki kell küszöbölni). A másik alapelv igazából a „közösségi gyűlés” iránya kellene hogy legye. A közösségi gyűlés iránya nem más lenne, minthogy hogyan tegyük jobbá az életünket. Magyarán szólva ötletbörze. Ami aztán szépen idővel kiforrna, valószínűleg valamilyen formát is felvenne. Másik alapelv, hogy segítse összehözni az emberreket. Ha mondjuk van a faluban egy ügyes kézműves, aki kényszerből melózni jár, viszont szívesen értékesítené azt amit csinál. De egyedül valószínűleg nem tud előre lépni. Ennek a helyzetnek a megoldására Magyarországon reflexből az a válasz, hogy segítse őt valaki, az állam, vagy az önkormányzat, hogy meg tudja valósítani a vállalkozását. Itt a „közösségi gyűlés” segítsége leginkább az lenne, hogy összehozná ezt a kézművest, hasonló emberekkel. „Nem tudsz megtölteni egy standot egyedül a bécsi karácsonyi vásáron? Akkor ne töltsd meg egyedül, nézd meg ott van Józsi, ő is hasonló gondokkal kűzd, fogjatok össze! Ja hogy nem tudtok németül, meg nem tudjátok, hogy ez hogy megy, hát ott van Andi, ő évek óta kijár piacolni, üljetek le beszéljetek.” (Tudom, valószínűleg ez nem menne ilyen egyszerűen, csak egy sarkított példa volt.)
Reményeim szerint egy ilyen kezdeményezés elvezethetné a települést egy olyan útra, amin a falu/városka lakói valóban ezer szálon kapcsolódnának egymáshoz, és kialakulna közöttük egyfajta közvetlenség. Közvetlenség alatt azt értem, hogy közvetlen és szabályozatlan, tehát spontán kapcsolatok alakulnának ki. Az ilyen kapcsolatok alapja a szüségletek kialakítása lenne. És nem, ez nem arról szólna, hogy egy közösség elvágja magát a világtól, befelé fordul mondván „elegek vagynk mi saját maunknak”. Nem ez a fajta gondolkodás abszolút zsákutca, nem is tudna senki semmilyen példát felhozni, ami ezt a receptet követve sikerre felé vezet. Ugyanakkor a helyi, közvetlen kapcsolatok felszámolása egy gonosz világot eredményez, amiben az ember végső soron egyedül van és kiszolgáltatott (és akik olvastak Arendtet, Ortegát, vagy Frommot, azok tudják, hogy egy ilyen kiszolgáltatottság, egy ilyen magány egy veszélyes és gonosz világot szül).
