Ideális esetben a kellő idő és a megfelelő lépések megtétele után már a kezdeti eredmények kézzelfoghatóak lennének. Lennének kertek amiket művelnének, lennének hobbisták, akik az általuk készített termékeket el tudnák adni, sőt ha nagyon bejönnének a számítások, akkor lenne pár olyan főállású vállalkozó, aki inkább belevág egy vállalkozásba, minthogy elmenjen robotolni.

De az igazi eredmény az lenne, ha a település lakói úgy gondolnának az önkormányzatukra, mint egy intézményre ami arra hivatott, hogy segítse őket abban, hogy ők maguk segíteni tudjanak magukon. Kissé olyan lenne ez az egész, mint egy nagy, az egész települést felölelő vállalkozás.

A következő lépést roppant félve írom le. Mert szerintem ez nem is lépés, hanem ugrás, aminek a sikerében nem vagyok biztos. Ennek az ugrásnak a megtételére akkor lenne lehetőség, amikor a lakosság egy jelenős része már tud valamiből – jellemzően élelmiszerből, és olyan termékekből amik a mindennapi élethez kellenek – felesleget termelni.

Mondjuk már létezik a helyi termékek boltja. Ennek a boltnak a sikere valószínűleg nem fogja veszélyeztetni a Tesco piaci pozícióit. És itt jönne az újabb csavar. Az önkormányzatnak be kellene vezetnie egy helyi pénzt, és a helyi termékek boltját elfogadóhellyé kellene előléptetni. Mi történne ilyenkor? Valószínűleg a lakosság értetlenül és bizalmatlanul állna a dologhoz. „Mi ez az egész, és miért lenne a helyi pénznek értéke?” „Hogy működik?” „Ugyan hagyjál már a hülyeségeiddel!” - ilyen és ehhez hasonló reakciókkal lehetne találkozni. De valószínűleg a legszegényebbek kényszerűségből használnák. Ha valaki otthon a kertjét műveli, a fölöslegben termelt krumplit elviszi a helyi boltba, és mondjuk kap érte „helyi valutát”, akkor azért vásárolhat valamit, amit más állított elő és neki épp arra van szüksége (tojást, tejet, stb). Nem, ezzel a pénzzel buszon nem lehet fizetni, és a villanyszámla befizetésére sem jó. De arra jó, hogy „betömjön néhány rést”.

És amellett, hogy „környezetbarát” és jövőbe mutató, egy hatalmas lépést tesz az erős helyi identitás megőrzéséért, nem tesz mást, mint társadalmat épít.

Abban teljesen biztos vagyok, hogy a helyi pénz használata segítene egy jobb társadalom építésében, abban már nem vagyok annyira boztos, hogy ezt milyen formában kellene megvalósítani. Érdekes kísérlet lenne a nemesfém alapú fizetőeszköz visszaállítása egy közösségben. Ami biztos, hogy iránta nagy lenne a bizalom, hisz az értéke nem függ az államhatalomtól.

Akár így, akár úgy, de hosszútávon a helyi pénz bevezetésének a célja a helyi gazdaság felszabadítása az állami kontról alól. Az állami „gondoskodás” alól való felszabadulás nemcsak a szabadság egy teljesen új tájaira vinne, hanem a boldogulás, a sikerélmény, a közösséhez tartozás olyan új, sokak számára ma ismeretlen érzését adná, amire a benne részesülők közmegegyezéssel mondanák, hogy igen nekünk ez kell.

Lehet hogy nem ezen a ponton, de az önkormányzatnak be kell vonnia a munkába olyan szakembereket, akik értenek a társadalomhoz, és a társadalmi mechanizmusokhoz. Szociológusok, pszichoológusok, filozófusok, esetleg közgazdászok jó tanácsai nagy segítséget jelentenének. Ugyanis a kialakítandó világnak néhány alapelvet ki kellene szolgálnia.

A közösség sikere az egyén sikerén mérhető le. A közösség akkor sikeres, ha benne az egyén individuum lehet, és a tehetségét kibontakoztathatja, a munkája gyümölcsét élvezheti. Így a közösség szabad kapcsolata lenne olyan embereknek akik önállóak, felnőttek, és sikeresek. Felnőttek abban az értelemben, hogy felelős döntésre képesek. A közösség ugyanakkor egymást segítő, és oltalmazó közeg is lenne, hisz ha nem ilyen lenne, akkor azzal az egyéni sikerek talaját is sóval hintenék be. Mert jelenleg a közösségiség Magyarországon azt jelenti, hogy minden egyéni kezdeményezés elé gátat vetünk, sikert egyén el ne érjen, csak a közösség sikeréből, dicső műltjából merítsen egy kis sikerélményt. Egy jó közösségnek nem így kell működnie. Egy jó közösség alapelve, hogy ebben a közösségben te szabad lehetsz, kibontakoztathatod a képességeidet, és ugyanakkor a közösségre számíthatsz is, hisz ha te sikertelen vagyok, akkor azzal a közösséget gyengíted.

Közösséget kovácsolni ilyen alapelvek mentén bizony nem egyszerű egy olyan közegben, ahol az irígység és az egymás visszahúzása a mocsárba a kultúra része. Tehát olyan berögződésekkel kell megkűzdeni, amelyek reflex szerűen jönnek, és ehhez bizony elkél a szürkeállomány.

És itt bizony be kell kapcsolódnia a település életébe olyanoknak is, akik nem a település lakói, de az ország sorsa iránti aggodalom arra ösztökélte őket, hogy a politika felé forduljanak valamilyen formában. Szilárd meggyőződésem, hogy ilyen úton a mi kis kísérleti településünk elérhetne sikereket.

Ha már pislákol a helyi identitás lángja, hát nincs más dolgunk mint olajat önteni a tűzre. A következő és egyben igen látványos lépés az lenne hogy fel kell számolni a helyi képviseleti demokráciát.

Mert mi is a képviseleti demokrácia alapeszméje? Mindenki nem vonható be a politikai döntésekben, ezért a mindenki megválszt néhány embert, aki őket képviseli. És az emberek politikai részvétele a négyévenkénti urnához járulásra korlátozódik. Ha igazi közösséget akar valaki épteni, akkor azt nem lehet úgy, hogy a közösség legfontosabb intézményéből gyakorlatilag ki van rekesztve mindenki. Meg kell teremteni annak a formáját, hogy a helyi politika mindenki ügye legyen. Nem vagyok naiv úgyse lesz mindenki ügye. Úgyis lesznek csomóan akiket a dolog nem érdekel. Az elején. Persze vannak alapelvek amiket még az elején tisztázni kell. Ahhoz hogy egy ilyen kezdeményezés valami jobb irányba haladjon, mint amerre most az ország megy, az kell, hogy tiszteletbe tartsa a magántulajdont. Magyarország sajnos elég erős baloldali hagyományokkal rendelkezik. És a demokráciának a baloldalra tolódás egy igen komoly veszélye, főleg olyan környezettben, ahol a demokráciát nem polgárok alkotják. Mert az öngöndöskodásra képtelenek számára a demokrácia egy lehetőség arra, hogy az államon keresztül elvegyenek a gazdagoktól és odaadják a szegényeknek. És még azt is gondolják, hogy ez így igazságos. Tehát az egyik ilyen alapelve a közösségi gyűlésnek az lenne, hogy nem dönthet adókról (mivel az önkormányzatokanka megvan a lehetőségük arra, hogy komoly ingatlanadót vessenek ki, ezért ezt a veszélyt ki kell küszöbölni). A másik alapelv igazából a „közösségi gyűlés” iránya kellene hogy legye. A közösségi gyűlés iránya nem más lenne, minthogy hogyan tegyük jobbá az életünket. Magyarán szólva ötletbörze. Ami aztán szépen idővel kiforrna, valószínűleg valamilyen formát is felvenne. Másik alapelv, hogy segítse összehözni az emberreket. Ha mondjuk van a faluban egy ügyes kézműves, aki kényszerből melózni jár, viszont szívesen értékesítené azt amit csinál. De egyedül valószínűleg nem tud előre lépni. Ennek a helyzetnek a megoldására Magyarországon reflexből az a válasz, hogy segítse őt valaki, az állam, vagy az önkormányzat, hogy meg tudja valósítani a vállalkozását. Itt a „közösségi gyűlés” segítsége leginkább az lenne, hogy összehozná ezt a kézművest, hasonló emberekkel. „Nem tudsz megtölteni egy standot egyedül a bécsi karácsonyi vásáron? Akkor ne töltsd meg egyedül, nézd meg ott van Józsi, ő is hasonló gondokkal kűzd, fogjatok össze! Ja hogy nem tudtok németül, meg nem tudjátok, hogy ez hogy megy, hát ott van Andi, ő évek óta kijár piacolni, üljetek le beszéljetek.” (Tudom, valószínűleg ez nem menne ilyen egyszerűen, csak egy sarkított példa volt.)

Reményeim szerint egy ilyen kezdeményezés elvezethetné a települést egy olyan útra, amin a falu/városka lakói valóban ezer szálon kapcsolódnának egymáshoz, és kialakulna közöttük egyfajta közvetlenség. Közvetlenség alatt azt értem, hogy közvetlen és szabályozatlan, tehát spontán kapcsolatok alakulnának ki. Az ilyen kapcsolatok alapja a szüségletek kialakítása lenne. És nem, ez nem arról szólna, hogy egy közösség elvágja magát a világtól, befelé fordul mondván „elegek vagynk mi saját maunknak”. Nem ez a fajta gondolkodás abszolút zsákutca, nem is tudna senki semmilyen példát felhozni, ami ezt a receptet követve sikerre felé vezet. Ugyanakkor a helyi, közvetlen kapcsolatok felszámolása egy gonosz világot eredményez, amiben az ember végső soron egyedül van és kiszolgáltatott (és akik olvastak Arendtet, Ortegát, vagy Frommot, azok tudják, hogy egy ilyen kiszolgáltatottság, egy ilyen magány egy veszélyes és gonosz világot szül).

Ideális esetben valami a településen beindult. Ha más nem akkor annyi, hogy a település lakói az önkormányzatra másképp gondolnak. De az első sikerek még messze vannak. A kertek még nem termelnek, és ha mondjuk egy szakmáját elhagyott asztalos összerak a hétvégén pár széket vagy asztalt (inkább asztalt a szék kicsit komplikáltabb), attól még nem gazdagodott meg. Az önkormányzaton itt komoly feladat van. Ugyanis gondoskodnia kell egy olyan befogadó helyi környezetről, ahol ezek a helyi kezdeményezések sikerre tudnak jutni. Ideális esetben van az önkormányzatnak egy olyan ingatlana, ami arra akalmas, hogy egy boltot alakítsanak ki benne, azoknak az élelmiszereknek, amik a kertekben teremtek. És e ha van, akkor egy ilyen boltnak az üzemeltetését kell megpályáztatni. Bérleti díj nincs, egy feltétel van, a bolt árúkészlete a helyi termékekből kell álljon. Biztos vagyok benne, hogy meg lehetne találni a megfelelő módot arra, hogy egy ilyen bolt a piaci versenyben hatékonyan működjön.

Nem vagyok sámán, nem tudom hogy mikor, ezen a ponton, vagy később, de nagyon menthetetlenül közeledünk ahhoz a ponthoz, ahol az állam által elénk görgetett akadályok átugorhatatlannak bizonyulnak. Mert hatósági előírások, hátrányosan megkülönböztető adószabályok sok esetben olyan akadálynak bizonyulnak, amit nem lehet átugrani. Nos ha egy akadályt nem lehet átugrani, akkor azt meg kell kerülni... És az önkormányzatnak ebben is segíteni kell.

Én Angliában dolgozok jelenleg asztalosként egy roppant pici cégnél. A főnököm a főnök, asztalos, designer egy személyben, én vagyok az asztalos, és általában van még melletünk egy inas is. Meg néha a főnök barátnője is besegít. Egy ekkora cég az előző évben 200.000 fontot csinált, és ennek a nagy részét fizette ki biztosításra, adókra, fizumra, miegymásra. És nem aradt belőle túl sok. (konkrétan semmi, de ez családi okok miatt történt, ami nem a rendszer hibája). És a főnököm folyton nyavajog, hogy mennyit kell adózni, meg rohadt állam. És ez egy olyan vállalkozási környezet, amiért a magyar vállalkozók a kezüket összetennék. Igen, mindenki aki a saját szerencséjének akar a kovácsa lenni magyarországon hamar szembesül azzal, hogy az állalm kegyetlenül bünteti a sikert. „Hohó, te nem akarsz függeni a központi pénzcsaptól, na majd adok én neked!” És ezzel a mi kis mintatelepülésünkön mindenkinek szembesülnie kell. Szóval az önkormányzatnak meg kell lépnie azt a bátor lépést, hogy azoknak akik elhatározták, hogy nem várják a sültgalambot segít abban hogy sikerresek is lehessenek (hát most konkrétumokba azért nem bocsátkoznék).

Mit eredményez mindez? Egy pici láng fellobbanását a szívekben: a helyi identitásét. A közösségi identitásét, valami olyasmiét, ami Svájcon kívül szinte mindenhonnan kiveszett a világból.

A társadalomépítés egyik fontos lépése, hogy meg kell nyerni pár önkormányztot. Pozíciókat a képviselőtestületekben és polgármesteri posztot. És a hangsúly most nem a nagy településeken van. Egy 100.000 fős települést sokkal nehezebb társadalommá szervezni, mint egy 4000 főst. Szóval meg kell nyerni mondjuk egy települést (az se baj, ha többet, de akkor a képlet változik, de erről majd ha odaértem). Meg kell nyerni de nem akárhogy. Kell egy civil kampány, ami rámutat arra, hogy a helyi politika arról szól, hogy a közösség közösségként való létét segítse elő. Új értelmet adnak az önkormányzatnak, egy olyan intézménnyé teszik ha nyernek, ami segít az embereknek megszervezni, hogy segíteni tudjanak magukon és egymáson. Nem azért van az önkormányzat, hogy segélyt adjon, hanem azért, hogy elősegítse a helyi közösség aktivitását. És mindezt sok civil munkával. A kampánynak civil kampánynak kell lennie. Szinte csak és kizárólag. A tapolcai választás megmutatta, hogy a civil kampány elsöprő lehet még országgyűlési választáson is.

Szerencsés esetben összejön egy önkormányzat. Még szerencsésebb esetben több önkormányzat. Innen jön a neheze. Ugyanis ez az önkormányzat arra szerveződött, hogy a helyi lakosságot közösséggé kovácsolja, és segítsen, hogy az élet nyújtotta kihívásoknak megfeleljenek. Azért most jön a neheze, mert nincs egyértelmű recept a folytatásra. Hiszen a magyarországi települések lakosainak problémái és élethelyzete elég széles spektrumon mozognak. Vannak alapvető dolgok amik egész Magyarországra jellemzőek. Ilyen mondjuk hogy szegényebbek vagyunk, mint szeretnénk. De a recept ami bevált egy budai aglomerációba tartozó településen az valószínűleg kudarc lenne borsodban. Szóval a legfontosabb a helyi sajátosságok ismerete, és ehhez a polgármesternek, és a képviselő testületnek a nyakába kell vennie a várost. Fel kell térképeznie azt, hogy a településen kinek van munkája, ki mihez érte, ki mennyi idős, ki milyen tulajdonnal rendelkezik. És ez bizony talpalással, becsöngetéssel „jó napot, hogy tetszik lenni?”-vel jár.

Ezen a ponton a fantáziát engedem szabadon. Mivel csak abból az élethelyzetből tudok kiindulni amit ismerek, ezért álljon itt mindez a gyakorlatban vázolva egy budai aglomerációba tartozó település tükrében. Azért mert ezeket a településeket ismerem, és nyílván ami itt működik az máshol lehet hogy kudarc.

A közösséggé szerveződés sarokköve nem az, hogy a tábortűz körül ülünk és gitározunk meg énekelünk, hanem az, hogy gazdaságilag egymáshoz kapcsolódunk. És pontosan ez az amivel Magyarországon problémák vannak minimum hetven éve. Ugyanis a magyarok abban a paradigmában élnek, hogy adózunk, és az állam majd segít. Miután feltérképeznénk egy faluközösséget azt látnánk,hogy vannak sokan akik a saját kvalitásaikkal külföldön már egész más életet élnének.

Lennének sokan akiknek van munkájuk, de nem jutnak vele egyről a kettőre. Sokan lennének akik egyszerűen kiábrándutak, kilátástalanok, segélyt szeretnének, vagy épp csak munkát. Bármilyen reménytelen is ezeknek az embereknek az önkormányzat azt kellene hogy tanácsolja: Vállalkozz! És az ebben való segítséget kell megadni nekik.

Ha megkérdezel tíz magyart, hogy mi kell a vállalkozáshoz, akkor abból kilenc biztos, de lehet hogy mind a tíz azt mondja, hogy pénz. Ha lenne pénzem, akkor ezt és ezt tudnék vállalkozni. Lószart! Jó persze pénz is kell hozzá, de ha egy ötlet ott tartana, hogy már csak pénz kell hozzá, akkor az már csak egy akadály amit le kell győzni. A vállalkozáshoz sokkal fontosabb a humán tőke. Én jelenleg Angliában vagyok asztalos, és látom, hogy lehetnek akármilyen jó gépeid (tényleg olyanokkal dolgozok, amit otthon csak katalógusban láttam), lehet akármilyen szép anyagod amiből dolgozz, ha az asztalosod egy komplett idióta, akkor abból nem lesz semmi. A humán tőke az az alap, ha nincs, akkor építeni sincs mire. Ez talán triviálisnak hangzik, de ha megkérdezed a magyarokat, hogy mi kell a vállalkozáshoz, akkor jellemzően nem azt a választ fogod hallani, hogy (minimum) egy jó szakember aki érti a dolgát, pénzt meg majd szerzünk valahogy.

Tehát az önkormányzat számára a feladat az lenne, hogy az önálló vállalkozás irányába terelje azokat, akiknek valamilyen segítségre lenne szükségük (jellemzően mindenkit aki kevesebbet keres mint félmillió forint). Az önálló vállalkozás kifejezést kényszerűen használom, mert nem azt értem rajta, hogy ha valakinek van egy biztos munkahelye, akkor azt hagyja ott valami bizonytalan vállalkozásért. Inkább példákban illusztrálom. Mondjuk legyen szó egy asztalosról, akinek a gépei még megvannak de ő maga el kellett menjen dolgozni mondjuk portásnak, vagy éjjeli őrnek, mivel a szakma úgy ahogy ő csinálta nagyjából 10 éve egyszerűen megdöglött. Az önkormányzatnak az ilyen asztalost arra kell ösztönöznie, hogy porolja le a gépeit, és álljon neki az alkotói tevékenységnek. „Jó de minek azt, ki veszi azt meg?” jön a kérdés. „Nincs az embereknek pénzük, elmennek az Ikeába, én azzal nem tudok versenyezni”. Találkoztam olyanokkal is otthon akiknek a hobbija az audiótechnika volt. Az ilyen emberek számára is az kellene mondania az önkormányzatnak hogy nagyon jó amit csinálsz, csináld még, csináld eladásra. És itt jön az egyik csavar. Az önkormányzatnak segítenie kellene ezeket az embereket, hogy a termékeiket európai piacra tudják vinni.

Igen tudom. Itt most nem említettem konkrétumot, hogy hogyan kéne ezt csinálnia. Nem írtam konkrétumot, mert nem is tudom, de nem is kell tudnom. Mivel abban bízom, hogy ez az egész kísérlet egy politikai koncepció égisze alatt zajlik, ezért egy ilyen helyi kezdeményezés nem maradna zárt és helyi. Abban bízom, hogy az első lépések után mondjuk a konzervatív közösség heves érdeklődéssel viseltetne a helyi közösség iránt, néha el is látogatnának, és ötetekkel, tanácsokkal látnának el arra vonatkozólag, hogy hogy is kéne csinálni. És igen tudom, az európai piacra termelés nem feltétlenül teremti meg a helyi közösséget.

Viszont többségében vannak egy ilyen településen olyanok, akik nem rendelkeznek ilyen európai piacra való szaktudással. Nem iparosok. Számukra is hasonló ajánlattal állhatna az önkormányzat.

Műveld kerted, tarts állatot, és a fölösleget add el helyben. Ahhoz hogy ez sikeres legyen kell a résztvevők számára némi fejtágítás és persze némi segítség is, az is lehet hogy anyagi segítség. Nem erre nincs receptem hogy hogy kéne megoldani, ezt a konkrét hely és szituáció ismeretéből kell kideríteni.

De a lényeg a lényeg: az önálló vállalkozás felé kell terelni azokat akik számára az egyről a kettőre jutás alkalmazottként (vagy munkanélküliként) nem sikerül.

Először is tegyük túl magunkat a kérdésen, hogy forradalomra van-e szükség? Ha forradalom alatt azt értjük, hogy erőszakkal eltávolítjuk az elitet, hogy tiszta lappal indulhassunk, és makulátlan emberek által vághassunk neki egy szebb jövőnek, akkor semmiképp. Rengeteg ilyen forradalmat láttunk már a történelem folyamán, ahol a legszebb eszmék által ihletett forradalmárok igen rövid időn belül ott folytatták, ahol az elődeik abbahagyták. Ha viszont forradalom alatt a társadalmi-politikai struktúra gyökeres változását akarjuk elérni, akkor a válasz talán mindenki számára egyértelmű. Úgy kell Magyarországra a forradalom, mint sivatagi vándornak egy korty víz. De hogy kell ilyen forradalmat csinálni? Tovább megyek a kérdéssel. Ma Magyarországon hogy érhető el egy ilyen változás? Elég világos társadalmi folyamatok bontakoznak ki a szemünk előtt. Hogyan lehet változást elérni ezekkel a folyamatokkal szemben?

Az én véleményem az hogy eszmék terjesztésével nem. Persze kell a gondolat is, de az a séma, hogy kitaláljuk (vagy átvesszük onnan ahol kipróbálták) a tutit, ezt elmondjuk az embereknek, ők megvilágosodnak, és elűzik a gonosz vezetőket. Szerintem nem működik ez a séma. Magyarországot az eszmék és ideológiák vagy száz éve fertőzik, sokan bele is haltak. Ma annyi eszme van, olyan szép elméletek vannak, hogy a sok bába között a gyerek biztosan elvész. Ilyen közegben egy „jó” politikai csoportosulás szerintem más utat kell válasszon, mint amit mindenki jár.

Sokat gondolkodtam, hogy a mai magyar politikai színtéren mi az a terep ahol be lehet indítani a változás motorját. Nyílván az országgyűlési választások nem. Egy kívülről jött párt számára a valami csoda kellene ahhoz, hogy elsőre választást nyerjen és kormányt alakítson. A realitás azt mutatja, hogy egy ilyen párt számára a bejutásra van némi esély, aztán ha bejutott, akkor a büdös életben nem mozdul el a 6-7%-os tartományból, mivel az „értelmiségi pártok” támogatottsága ekkora. A magyar valóságban a populista pártok a nyerők (sőt talán nem csak a magyar valóságban). Ezt fejtegethetnénk marha hosszan, de szerintem világos, hogy a parlamenti választás nem azokak a terepe, akik értelmesen beszélnek. Egy jó összeesküvéselmélet, megfűszerezve némi ígérettel, és megbolondítva pici „közösségépítéssel”, na az kormányra juttathat szinte bárkit, kimagasló kvalitások, kidolgozott gazdaságpolitika semmiképp.

De akkor mi marad? Van egy olyan intézményünk, ami kicsit partvonalra szorult, és a benne rejlő lehetőségeket nem igazán bontakoztatta még ki senki. Ez pedig az önkormányzat intézménye. Ma Magyarországon az önkormányzat kicsit olyan mint egy mini állam. Vannak inkompetens hivatalnokok, korrupt polgármesterek és önkormányzati képviselők, akik befoltozzák az utakat, meg építenek ezt-azt és közben egész jól meggazdagodnak. Holott az önormányzat intézményében benne van a lehetőség, hogy minőségileg egész más legyen mint a nagypolitika. Az önkormányzat az a társadalom, a közösséiség intézménye, nem a politikáé. Egy település önkormányzatában benne van a lehetőség arra, hogy közösséggé kovácsolja azt a lakosságot akik ott élnek, míg a nagypolitika erre képtelen. Igazából a nagypolitika nem csak erre képtelen, de ezt most hagyjuk.

Szóval hogy mit kéne egy normális konzervatív politikát folytató pártnak ebben a posványban tennie? Jelentősen rágyúrnia a következő önkormányzati választásokra.

Amióta eszemet tudom érdekel a közélet. Mert tudom, hogy a saját személyes életem is függ tőle. Meg másoké is. És mivel jelenleg rendelkezem annyi szabadidővel, hogy ezt a blogot írjam, ezért gondoltam, hogy mindenféle komolyság nélkül csak úgy belevágok. Ez amolyan játék a gondolatokkal, semmi komoly csak amolyan "mi lenne ha" bloggolás.

Konkrétan ez a blog egy ajánlás a PKP-nak. Ajánlás arra, hogy milyen úton (is!) kéne haladniuk. És hogy miért nekik ajánlok? Azért mert ebben a csoportosulásban látom egyedül, hogy a tevékenységüknek valami értelme lenne. Ha össze akarnám foglalni, akkor ezt egy szóval úgy írnám le, hogy a PKP valódi politikai pártnak tűnik. Mert a többi nem az? Véleményem szerint nem. Véleményem szerint a mai magyar politikai posvány egyik oka, hogy a benne szereplő politikai pártok nem igazi pártok. Azért mert nincs egy olyan végiggondolt politikájuk, amely olyan alapvető kérdésekből indul ki mint például, hogy "ki az ember?", "mi az állam?", "érték-e a szabadság?", stb. Egyszóval egy igazi politikai párt konkrét cselekvéseinek hátterében filozófiai kérdésekre adott válaszok vannak. És ha így vesszük valódi politikai párt nincs a parlamenten. Mert a magát jobboldalinak mondó Fidesznek olyan húzásai vannak, amit szerintem Marx ihletett, a Jobbik piszkosul nemzeti, a baloldal meg törődni akar a kisemberrel, de igazi koncepció nincs mögöttük. Ezek nem pártok, hanem bizonyos életérzés alapján szerveződő pártszerű csoportosulások. A legjobb példa erre az LMP, aminek már a neve is ezt jelzi. Lehet Más a Politika... Jézusom. Semmi irány, semmi koherens gondolati séma. Egy kis jogvédős-liberális, meg egy kis nagytőke ellenes baloldali, plusz egy kis természetbarát faölelgetős életérzés. De semmiképp nem koherens politika. És ez jellemzi az elműlt idők politikai döntéseit is, néhány felmerülő problémára adott ötletszerű megoldási kísélet,ami mögött sem megalapozottság, sem hosszútávú politikai koncepció nincsen. 

Nos mint mondtam, a következőkben a PKP-nak néhány ajánlást fogalmazok meg, hogy hogyan tudnának változtatni azon amit úgy hívunk, hogy magyar valóság (és ami elől annyian menekülnek). Ezeket már megírtam, szóval csak átolvasom, aztán beszúrom a blogba. Miután az ajánlások elfogytak a bloggolásom át fog menni kicsit ismeretterjesztőbe. Mert úgy vettem észre, hogy nagyon sokan érdeklődnek a politika iránt, de nagyon kevesen vannak azok akik tudják is, hogy mi az. Kommentekben folyton olvasom, hogy "mocskos liberális", de gyanítom, hogy a szerző nincs tisztában azzal, hogy mi is az a liberális (az persze biztos, hogy ő tudni véli, hogy az mi). Szóval a magam szerény,és tényleg igen szerény eszközeivel szeretnék kis információ morszákat potyogtatni, magyarul olvasmány élményeimből kis szösszeneteket átadni. Szóval ez a terv, bloggolásra fel.